Online playlist

doggfather's

doggfather's

(koncertbeszámoló) J-LIVE (NYC) Budapest Kolor

2013. augusztus 06. - doggfather

Egy rövid mondatban: Nem is emlékszem mikor volt, hogy egy előadó ennyire élvezte volna a bulit, és ilyen kreatívan csinálta volna a show-ját.

 

Nah, jó ez messze nem volt rövid mondat, de majdnem minden benne is van a tegnapi/mai bulival kapcsolatban.

A hely a Kolor volt Pesten ahol az Edo G és Reks buli is volt.

A közönség rendkívül vegyes, rengeteg lány volt (nem túl megszokott hiphop bulin) és sejtésünk szerint a brigád több mint fele nem tudta, hogy kicsoda is J-Live csak a buli miatt volt ott, ami természetesen nem baj. Ám jól érezték az előadót, tudtak angolul értették mkor kell kiabálni, meg mutogatni, szóval fejlődik a hazai közönség is.

Korán, kapunyitásra érkeztünk, de így láthattuk, ahogy J behangol, ami egy röpke negyedórás dj és mc bemutató lett már akkor lehetett érezni, hogy nem semmi buli lesz ez.  Ezután (sajnos) volt vagy két óra szünet, mire fél egyre a magyar fellépők leváltották a dj-t. Hát eltelt az ő 30 percük is maradjunk ennyiben.

Negyed kettő magasságában lépett közönsége elé J-Live és rögön tolt egy fél órás rapbetétet, majd egy fél órás dj szettet saját zenékből, amire szintén szövegelt. Szóval igazi mc-ként volt a dj pult előtt és igazi dj-ként volt a dj pult mögött is. Egy kis vissza taps és még 10 percet tolt a dj pult előtt ismét. A buli „végén” ő maga mondta, hogy LESZ MERCSANDÁJSZ!!!! Ő fog pólókat és lemezeket (bakelit) árulni.

Ám a buli folytatódott, még egy órát(!!) dj-zett akkor azonban már „sima” dj-ként nem saját nótákat tolt. Úgy nézett ki jól érzi magát, miután lejött fotózkodott, aláírt és árulni is elkezdett.

A bejegyzés trackback címe:

https://dogg-n-roll.blog.hu/api/trackback/id/tr305447287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása