Online playlist

doggfather's

doggfather's

(beszámoló) Onyx @ ZIPPP BEACH - Margit Sziget

2014. augusztus 21. - doggfather

A szervező amatőr, nem kicsit, nagyon.

10552593_752911688083818_8999388226915532740_n.jpg

Megvolt a buli tegnap.

Előre azt reklámozták, hogy korai, meg pontos kezdés erre fel, 8.30 helyett 11.50-kor kezdődött a koncert, szóval ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy Nadir a legamatőrebb szervező az országban, de lehet, hogy egész Európában. 3 óra 20 perces csúszás emberek, csoda, hogy a tömeg nem csontozta ki a szerencsétlen hülyéjét a világnak.

A helyszín kellemes volt, a hangosítás megfelelő, egyedül a színpad magassága volt karcsú, jó 40-50 cm-rel magasabban kellene lennie és mindent lehessen látni rendesen. Az időjárással szerencsénk volt, nem esett, az elején pár csepp, de fedett és nyitott volt a hely szóval még kellemes is volt.

Dj Illegal most is árult, ezúttal Fredro szólóját (meg is vettem), illetve a #WAKEDAFUCUP limitált kazettája volt újdonság, az album, meg bakelit mellett.

Nem volt korhatáros a buli, láttunk nem egy éppen hogy tizenéves gyereket is, de a tinédzser korosztály is szép számmal képviseltette magát. Viszont a közönség előtt le a kalappal ezúttal, ismerték a magyar fellépők számait, a kanadai SNAK THE RIPPER számait is skandálták, és az Onyx-ra is megfelelően tudtak reagálni.

Maga a show (mármint az Onyx a többi nem érdekelt) laza 40 perc lett, 10 perc #WAKEDAFUCUP az elején, majd a szokásos best of, de ezúttal az idő rövidsége miatt főleg az első, illetve a második lemezről voltak számok csupán. Sőt, még azokról is volt amit csak elkezdtek (judgement night pl). Ez alkalommal mind a ketten odatették magukat, Sticky se volt kész, mint legutóbb. Sőt kimondottan élvezte, volt stage diving is (2x), meg a hangfalakra is felmászott (ahogy szokott).
Ahogy vége lett már tűntek is el a backstage-be, és mivel már fél 1 volt így nem vártunk rájuk, hogy később előmerészkednek é vagy sem.

 

Összegezve a közönség remek volt, a fellépők rövidek, de velősek és élvezték(!), a hely mondjuk okés (színpadmagasság, khm), de a szervező, nah őt fejbe kellene verni valami jó dudorossal.

A bejegyzés trackback címe:

https://dogg-n-roll.blog.hu/api/trackback/id/tr996579223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása